Futsal

A kispályás labdarúgás hazánkban, a 60-as években indult. A nagypályáról visszavonult öreg fiuk és az amatőröket nagy számban bekapcsoló szakszervezeti örömfoci ötvözeteként. Hamar népszerű lett, bár többnyire nem lépte át a városi szerveződés határait. A csapatok nagy száma ellenére meglehetősen elszigetelten, tájegységenként vagy városonként eltérő szabályok szerint játszottak, és játszanak ma is. Szerveződés hiányában pontos számadataink nincsenek róluk. Becslések szerint azonban ezt az 5+1-es szisztémát több mint 55.000-en játsszák hazánkban. Mivel néhány kupától eltekintve a csapatok sem feljutni egy magasabb minőségbe, sem a nemzetközi szintérre kijutni nem tudnak így, az ilyen jellegű kispályás foci a tömegsport kategóriába szorult. Változást jelentett a FIFA és az UEFA állásfoglalása, amely felismerte a játék világszerte növekvő népszerűségét. Egységes szabályokat vezetett be, elindította az Európa- és Világbajnokságokat. Több ország különösen a nagypályán is vezető szerepet játszók éltek a lehetőséggel és komoly anyagi, szakmai befektetéssel azonnal az élvonalba kerültek.

Megszületett a FUTSAL, a futball és a sala, vagyis terem szavak összetételéből, a 4+1-es teremlabdarúgás. A négy -négy elleni játék a nagypályás labdarúgás egyik alapformája, így hamar befogadták a nemzeti szövetségek.

Magyarország is időben eszmélt, és Komora Imre vezetésével kialakította válogatottját, de ennél tovább sokáig nem lépett. A játékosok kiválasztása főleg a nagypályás, válogatott szintű játékosokból történt, olyan nevekkel találkozhattunk ebben a csapatban, mint Kovács Kálmán, Bognár György vagy Borostyán Mihály. Az első, kísérletinek számító világkupát 1986-ban, amelyet Szepesi György segítségével sikerült Budapestre hozni, meg is nyerték. Ez tulajdonképpen a sportág bemutatkozása volt a FIFA szervezésében a nemzetközi szintéren. De ez a társaság csak erre az egy alkalomra állt össze, utána évekig nem történt semmi. Az 1989-es hollandiai VB-re amely az első hivatalos világbajnokság volt, ismét egy neves szakember készítette fel a csapatot. Gellei Imre válogatottja még mindig a nagypályásokra támaszkodva 5. helyezést ért el, és külön érdekesség, hogy ekkor még 3:2 arányban legyőztük Brazíliát is. A mester elárulta nekem, hogy még mindig féltve őrzi ennek a mérkőzésnek a videó felvételét. A sportág egyre csak fejlődött, mi azonban egy helyben álltunk, hiszen a mi válogatottunkat csak nagypályások alkották, akik csak egy-egy alkalomra álltak össze. A következő kispályás szövetségi kapitány Both József volt, aki még mindig a nagypályásokra épített, de itt-ott már helyet kaptak az együttesben speciálisan teremfocit játszó játékosok is. Nem sikerült kijutnia az együttesnek a Hong Kongban megrendezett világbajnokságra. Világosan megmutatkozott, hogy sok gyakorlással és csak speciálisan teremben játszókkal érhetünk csak el eredményt, ugyanis a profikat nem engedik el akármikor. Nem tudnak folyamatosan rendelkezésre állni. Viszont sportágunknak sem országos szintű bajnoksága, sem utánpótlás nevelése nem volt, ahonnan meríteni lehetett volna. Sürgősen lépni kellett. 1993-ban Ritter Imre kapta a megbízatást, hogy kifejezetten kispályán játszókból állítsa össze csapatát, amely az akkori Budapest bajnokságból verbuválódott. A fejlődés jó irányba indult, hiszen folyamatosan játszó, tanuló és ez által fejlődő emberekből összegyúrt csapata, szép eredményeket ért el. Két év sikereit sajnos a torinói VB selejtezőn nem tudták megismételni, és ha csak egy hajszálon múlott is de nem tudtunk tovább lépni. Bebizonyosodott azonban, hogy ez a helyes irány, de ki kell terjeszteni a játékot vidékre is, a nagyobb válogatási lehetőség miatt.

1996-ban végre elindult az országos szintű bajnoki rendszer a FIFA által elismert szabályok szerint. Ma már ez kiválóan működik. Első és másod osztályban, őszi-tavaszi rendszerben versenyeznek egymással a csapatok. A téli időszakban foci nélkül maradt nézők hamar megismerték és megszerették ezt a játékot. Vidéki nagyvárosainkban már valóságos fellegvárak alakultak ki. Még ebben az évben Sári Géza kapta a feladatot, hogy fiatalítson, és lehetőleg minél több vidéki játékost is beépítsen az együttesbe. A játék alapjainak megtanítása rendszeres edzések nélkül lehetetlen, olyan játékos pedig elég kevés volt, aki csak kispályázott. Meg kellett küzdeni a sportágunk hazai elismertetéséért is. Új feladatok és kihívások következtek a heti rendszerességgel bevezetett válogatott keretedzésekkel. Ezt azonban már 1997 őszétől Mucha József irányította. A nemzetközi szabályok megváltoztatása következtében még dinamikusabbá, és látványosabbá vált a játék. Engedték a test- test elleni harcot, és bizonyos körülmények között a hátulról történő szerelést is. A játék előnyére változott, sokkal férfiasabb és dinamikusabb lett. Ám ez azt is jelentette, hogy teljesen más típusú játékosokra és taktikai elemek használatára lett szükség. Egyszerre kellett fiatalítani, és újat tanítani. A kezdeti sikertelenségek után azonban ismét szép eredményekkel büszkélkedhet a gárda. Időközben már a fél kontinensen profi keretek között zajló játékkal rendkívül nehezen lehetett lépést tartani, és az Európa bajnoki selejtezőkön ismét csak egy hajszállal, de elbuktunk. 2001. évtől Szabó András irányította válogatottunkat, akinek elődeihez hasonlóan több szempontból is igen nehéz volt a feladata. Csakúgy, mint nekem, aki 2003. januárjában kaptam ezt a megtisztelő felkérést. A legfőbb gond, hogy kevés csapatnál folyik hazánkban komoly szakmai munka, így még mindig a válogatottnak kell ebben is elől járnia. Pedig ennek pontosan fordítva kellene lenni. Egy viszonylag kész csapatba nehezen tudnak beilleszkedni a fiatal tehetségek, ha nem ismerik a játék alapjait. Lemaradásukat a klubokban kellene behozni, vagy egy utánpótlás csapatot létrehozni. Másrészt pedig még mindig nincs annyi pénz a sportágunkban, hogy a profizmus útjára lépjen. Még mindig elég kevesen játsszák ezt a játékot országszerte, és sajnos a legtöbben párhuzamosan teszik mindezt a nagypályával.

Válogatottunk számára a kiválasztás azonban mindössze ebből a pár száz labdarúgóból történhet. Nincsenek tehát kiszélesítve a játék alapjai. Ez jelentős hátrányt jelent számunkra még a környező országokhoz képest is. A csehek például 30. 000, vagy a labdarúgó múlttal nem igen büszkélkedhető finneknek is 8.000 igazolt teremlabdarúgóból lehet válogatniuk. Szinte hihetetlen de Japánban közel öt millióan űzik ezt a játékot. Nem csoda tehát, hogy mára már szóba került sportágunk olimpiai versenyszámmá nyilvánítása. A Torinói Téli Olimpián talán már be is mutatkozhatunk.

Azok az amatőr játékosok, akik most képviselik országunkat, kiváló sportemberi hozzáállásuknak és magyaros kreativitásuknak köszönhetően hazánkat az európai ranglistán a 8-12. hely között tarják. A csak néhány éves sportágunk nincs lemaradva a világ és európai élmezőnytől. Bajnokságunk színvonala szemmel láthatóan növekszik és a média is, felfedezte játékunkat.

Vannak tehát értékeink, lehetőségeink. Azért, hogy le ne csússzunk erről a ma még előkelő helyről, azonnal ki kell szélesíteni a játék alapjait. Meg kell teremteni a kispályás edzőképzést, beillesztve az UEFA tanfolyamainak sorába. Ez az írás ehhez szeretne segítséget nyújtani, valamint támaszt vagy megerősítést azok részére, akik ezt a csodálatos játékot űzik vagy irányítják. Leginkább azokhoz szeretne szólni, akik most akarnak megismerkedni vele, hogy gyermekeknek fiataloknak oktathassák. Kezdőknek és haladóknak de reményeim szerint mindenkinek, aki szívesen fogadja.

A felállítási formákon kívül megismerhetik az alapvető támadási és védekezési formációkat. Pontrúgásokat és létszámfölényes helyzeteket. Az ezekhez szükséges edzésgyakorlatokat és taktikai elemeket, valamint jó tanácsokat kaphatnak a kezdő edzők arra, hogy különböző helyzetekben mit ajánlatos tenniük. Hogyan kell felépíteniük az edzésüket, és milyen szabályokat kell követniük a munkájuk során. Megtanulhatják a statisztikai adatok értékelését és azok felhasználását. Pontos szabályismertetést adok közre azok számára, akik ezen írás hatására vagy segítségével kezdenék el a játékot. Érdekességeket, jellemző játékstílusokat más országok nemzeti csapataitól. Biztosra veszem, hogy sokan hozzá tudnák tenni tapasztalataikat, eddig megszerzett tudásukat, és ki tudnák egészíteni ezt az írást. Ám azoknak, akik az elkövetkezendő időszakban akarják elkezdeni ezt a játékot biztos, erős támaszt szeretne nyújtani.

Szinte minden kisiskolában van pálya, és a srácok még most is imádják a focit. A játékot, amely még mindig a legnépszerűbb. Ha testnevelő tanáraik segítségével támpontot kaphatnának hozzá, és az általános labdarúgás képzésén túl ezeket a speciális kispályás elemeket is elsajátíthatnák a nebulók, sportágunknak óriási fejlődési lehetőséget jelenthetne.

Az elitnevelés és a tömegnevelés egymástól el nem választható szerves egység kell legyen. Csak akkor érhetünk el igazán hosszú távú értékes eredményt, ha megvan a kettő egyensúlya.